5., rész - Az építkezés megkezdése

Szóval a terveket újra beadtuk, immár a garázs nélkül. Így már minden elvileg rendben lesz/van. Ismét nagyon készségesek voltak velünk az építésügyi hatóság ügyintézői. Mindet sürgettek Ők is, hogy minél kevesebbet csússzunk a tervezet kezdéshez képest. Most is nagyon gyorsan meglett, bár még mindig benne van egy tétel ami nekünk nem annyira tetszik (tartószerkezeti kiviteli terv) de nem tudták törvényileg igazolni hogy ez miért is kell.

Az első terv beadásával egy időben már megvolt a vállalkozó aki felépíti majd a "palotát". Láttuk referenciáit is, az áraikat is. Az árakat egyszer kétszer szúrópróba-szerűen leellenőriztük (pl. téglának árának utána jártunk meg még néhány dolognak) és a végén arra a következtetésre jutottunk hogy elfogadjuk az ajánlatát.
Mivel most már nekünk kell szerződést kötni személyesen a többi vállalkozóval (akik eddig mint alvállalkozók működtek) így Őket is elkezdtük rohamléptekben felkeresni. Ezek között is elsősorban azokat akikkel a "fő" kivitelező már régebb óta együtt dolgozik. A "fő"kivitelezőn kívül 4 szakterület hozzáértőivel kellett megegyezni. Épületgépész (víz, csatorna, fűtés, gáz tartozik hozzá), villanyszerelő, asztalos (nyílászárókat készíti) és festő.

Az építkezés megkezdődött. (Képek) Jó volt látni mindent és jó volt mindenbe belekérdezni! :-) Mivel Mi még nem, de közeli rokonaink már többször is építkeztek, így jó hasznát tudtuk venni a tapasztalatoknak, de nem bíztunk/bízunk semmit a véletlenre! Rengeteget olvastunk/olvasunk a neten és könyvekben is, megkérdeztünk/megkérdezünk szakértőket (pl. fűtésszerelőt, asztalost stb) egy egy bizonyos részfeladatról. Mivel bízunk a szakembereinkben így nem (csak) Őket ellenőrizzük, hanem magunkat is megnyugtatjuk (pl. a padló+fal+mennyezetfűtésről még nem vagyunk meggyőződve)

Közben az egyik szomszéd, akitől a telket vettük, elkezdett kötözködni, fenyegetni. A fő problémáját nem tudjuk és nem is akarjuk tagadni. Egyszer "átfolyt" hozzá néhány méter hosszan az alapból kiemelt föld, amit Ő az "abszolút hiteles testvérén" keresztül úgy tudott meg, hogy "lepakoltunk min. 20 m3 sódert a telkére". Na ettől mi is felkaptuk volna a vizet, dehát ez azért nem úgy volt. Na mind1, természetesen eltolattuk a földet vissza hozzánk. (a visszaállítás után így nézett ki a határ)
Aztán másodszor is volt ami nem tetszett neki. Letapostuk a derékig érő gazt a telkén és most tényleg átfolyt hozzá egy kis sóder. Valószínűleg "az abszolút hiteles testvérén" keresztül megint úgy élte meg mintha veszélyes hulladékot ástunk volna el a telke alatt, de ehelyett tényleg csak 20 cm mélyen és max. 3m hosszan. Tudom, ennyit is tilos, de talán nem dőlt össze a világ. (most meg erről volt szó) A határvonalat a piros vascső és a hátsó betonoszlop jelenti és nem a két faoszlop a sóder közepén!
Akinek van véleménye erről a birtokháborításról az nyugodtan írjon, hátha több olvasó is okul belőle. Biztosak vagyunk abban, hogy feljelent minket valamiért mert a határtalan rosszindulata akaraterővel párosult. Mindezt valamilyen álságos "én becsületes ember vagyok, te meg egy kis fiatal senki és a rokonaim befolyásosak" elmélettel szándékozott alátámasztani. Nade erről ennyit. Ha fel/bejelent akkor a közeljövőben nagyon tisztán és parlagfű mentesen kell tartania a telkét, mert a "parlagfű-vonalat" már beprogramoztam a telefonomba és nagyok a büntetési tételek! :-) Parlagfű meg mindenhol van! Tudom az erőszak erőszakot szül!

Hogy pozitívat is írjak, a többi szomszéd rettentő készséges, pl. a másik oldali telekszomszéd elsőre beleegyezett, hogy az alagsor miatt felássunk a füvesített telkéből kb 80cm mélyen 10m hosszan. Ilyen egy jóindulatú szomszéd!
A környéken egyébként szerencsére fiatalok laknak, az utcában az anyukák babakocsit tologatnak az apukák meg bringázni tanítják a gyerekeiket. Szóval van bőven szívet melengető pozitívum is.

Közben kiderült egy nagyon fontos dolog ami befolyásolja az építkezést! Jön az első trónörökös! Bár az építkezés, költözéssel együtt is meglesz (reméljük) november végéig, így februárban jöhet a legfiatalabb Lázár. A kivitelezőnek -nevezzük Gábornak, mert hogy így hívják- már mondtuk hogy február végére már a ház kezdeti bajainak -mondhatnám gyerekbetegségeinek - is ki kell javítva lenni.

Hát így állunk most! Most is sokat írtam, de volt miről! Legközelebb írok a ház szerkezetéről is meg mindenről amik nekem is hasznosak lettek volna, ha előre tudom.

Info

CSak kitartás,ne foglalkozzatok a szomszéddal.Mindenhol vannak irigy roszindulatú emberek.Mivel a fűtésszerelés nemsokára elérkezik gondolkozzatok egy kicsit hőszivattyún is.(Csak tipp)
Üdv
Albi

köszi! nem is rossz ötlet, de

köszi! nem is rossz ötlet, de mi inkább lehet hogy napkollektoros fűtésrásegítést csináltatunk, bár még nem döntöttünk! ELőször a ház álljon!

plazy