9., rész Kész

Egy ideje nem írtam. El voltam foglalva minden mással, de ez talán látszik a képgalériában.
Legnagyobb örömünkre, nem csak mi olvassuk a saját írásunkat, és volt aki a végét hiányolja. Ennek a vissza nem utasítható kérésnek, és persze a teljesség igényének most igyekszem eleget tenni.

A legutóbbi bejegyzés ott ért véget, hogy a kertet készítik, és a ház pedig a gázátadásra vár. A papírmunkák és a félreértések után a kazánt bekötötték így le is lehetett nyomás-próbázni és fel lehetett rakni a gázórát is. Mikor ez megvolt - már nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik hogy- a kazán elindítására is várni kellett a helyi buderus képviselet elfoglaltsága miatt. Persze mindenki most ellenőrizteti a kazánját mikor használni kéne. Na mindegy is, el lett indítva, a ház szépen melegedett, szárította a falat. Kb 1 hét elteltével a falat is elkezdték festeni, mert kiderült, lehet meleg falra glettelni és festeni. Volt fal ami a glettelés után egyből a végleges színét kapta, de volt olyan is amit kétszer át kellet festeni. Ez a munka is zökkenőmentesen ment. Közben a kazános emberek (nevezzük nevén: Haász Zsolt és (? bocs de nem jut eszembe milyen) Balázs) folyamatosan finomítottak a kazán beállításain, és felszereltek egy -meglehetősen drága- vízlágyítót, és egy fémszűrős nyomáscsökkentőt is.

A belső szinte kész, a csapok felszerelve. Elég sok apróság jött elő. Viszonylag rugalmasan kezelték le a szakemberek ezeket,de sok ilyen átfutott rajtunk is. Pl. volt olyan hogy a kazános szólt hogy szóljunk a villanyszerelőnek hogy "ilyen és ilyen kábelt tegyen". Ebből a közvetítőt szerepből igyekeztünk kilépni. Mivel a szakik többsége ismerték egymást a fő kivitelezőn (most már elárulhatom: Hideg Gábor www.hg98.hu) keresztül ezért eleinte csak a külsősök között kellett a kapcsolatot tartani, de ezt is átvett a fő kivitelező.
Az utolsó mozzanatok közül a legnagyobb a laminált padló lerakása volt, de ez is megvolt egy hétvége alatt. Ezen kívül készült korlát kintre a teraszra, készült korlát bentre a lépcsőfordulóhoz, be lett szerelve az ablakba a szellőztető nyílás, le lett rakva a burkolat a kinti teraszokra, megvan a járda, kész az alagsor külső lejárója, a szivattyúakna, a kerítés, az árok stb stb még rengeteg kisebb nagyobb dolog.

A gardrób polcait és a konyhabútort egy döbröközi fiatal asztalossal (bocs de nem tudom milyen talán Farkas? Péter) csináltattuk. Sajnos egy rajta kívüli probléma miatt ez is csúszott egy kicsit. Ugyanis elég nehéz volt 1m széles munkalapot szerezni. Ennek a beszerzését átvállaltuk az asztalostól, de itt is "jó Magyar szokás szerint" a hitegetés problémájába ütköztünk. Mindig a "majd a következő szállítmánnyal jön" szöveget kaptuk és így ez is csúszott. Rájöttünk, hogy minden esetben szerződést kell írni, amiben benne van hogy mi történik ha késik az ügylet. Ezt sajnos sok helyen nem hajlandóak megtenni, de volt arra is példa hogy ha valami késett, akkor valami kedvezményt kaptunk cserébe.
De térjünk vissza az asztaloshoz. A bútort összeszerelését (akár munkalap nélkül is) már nem lehetett halogatni, így ezt is összerakták. Szuper jó lett! A sütőt bekötötte a szakszerviz, a szagelszívót feltettük az öcsémmel, így már minden készen állt a beköltözésre.

Néhány rokon 1-2 napig takarított hét közben, hogy hétvégén lehessen költözni. Ablakot, padlót, csempét és ajtót mostak, festék cseppeket kapargattak (bár ebből szerencsére nem volt sok), lemosták a sáros teraszt. Ezek után tényleg már csak költözni kellett.

Egy hétvégét szántunk arra, hogy a 60m2-ből kipakoljunk mindent a majd' 160m2-be. Jó néhány barátunk érkezett segíteni, akikre szükség is volt, mert az 5.-ről kellett lepakolni. Az utolsó hét folyamán esténként már dobozoltunk, hogy hétvégén már csak cipekedni kelljen. A szombati napon egy kicsi utánfutóval, másnap egy nagy teherautóval pakoltunk. Azt hittük nincs sok cuccunk, egy szekrénysor (5db elemmel)egy kanapé (2 db) egy hútő, mosógép, tv (1-1db) és rengeteg doboz. De tévedtünk. Megizzadtunk mindannyian a cipekedéssel. Köszönet ezúton is nekik.

Az első este dobozokon és kemping székben ülve vacsoráztunk. A sarkokat nem számoltuk össze, de nagyon nyugodtan aludtunk :-)

Hát ennyit egyenlőre... Még lesz egy rész biztosan amiben szót ejtünk az azóta szerzett tapasztalatokról, rezsi költségekről...

Ha bárki írna kommentet azt szívesen fogadjuk....